Tóth Imre és neje, született Vaszó Clotilde, úgyszinte ezek gyermekei: Imre, Ernő, Jenő, Gyula és Elemér, Tóth István és neje, született Markovics Luiza, továbbá Sárkány Lajos és neje, született Jáger Mária, Sárkány István, Sárkány Ferencz és Sárkány Vilma, a maguk, illetve gyermekeik, nemkülönben a rokonság nevében fajdalomtól megtört szívvel tudatják forrón szeretett felejthetlen édesanyjuk, anyósuk, illetve nagyanyjuk özvegy Tóth Józsefné, született Régi Luiza úrhölgynek f. é. november hó 16-án, délelőtti fél 11 órakor, életének 78. évében, rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fölvétele után szív-szólhűdés következtében törtónt gyászos elhunytát. Az Istenben boldogultnak hűlt tetemei f. é. november hó 18-án, délután fél 3 órakor fognak a magyar-utczai 57. sz. halottas házból a helybeli róm. kath. sírkertben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az elhunyt lelki üdveért tartandó engesztelő szent mise-áldozatok pedig ugyanaznap reggel fél 8 órakor fognak a helybeli plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Áldás és béke hamvaira! Magyar-Óvár, 1899. évi november hó 16-án. Nyomatott C*