A Magyar Tudományos Akadémia, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutató Intézete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a gyászoló család mély megrendüléssel tudatja, hogy KISS DEZSŐ a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a KFKI nyugalmazott főigazgató-helyettese, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet kutatóprofesszora, a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet volt főigazgatója, az ELTE TTK egyetemi tanára, a IUPAP Physics for Development bizottsága titkára, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztálya Fizikai Bizottságának egykori elnöke 2001. június 24-én, életének 73. évében váratlanul elhunyt. Szakmai munkásságát a KFKI-ban, Jánossy Lajos aspiránsaként kezdte. Kezdetben a reaktor mellett neutron-spektroszkópiai vizsgálatokkal foglalkozott. Vendégkutatóként hosszabb időt töltött a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben, a koppenhágai Niels Bohr Intézetben, valamint a nyugat-európai Egyesített Atomkutató Intézetben, a CERN-ben. Életének meghatározó szakaszában kísérleti részecskefizikával foglalkozott. A neutrínók iránti vonzalma haláláig elkísérte, ebben a témában elért eredményei megőrzik nevét. Temetése 2001. július 10-én, kedden 13 órakor lesz a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Személyében a széles érdeklődésű, a szakmája és a közéleti kérdések iránt egyaránt elkötelezett, az életet mélyen szerető embert gyászoljuk. Emlékét kegyelettel megőrizzük.