Dr. Esterházy László úgy a maga, mint felesége és gyermekei, valamint test- vérhúga, E. Kovács Etelka s a közeli és távoli rokonok nevében mély fájdalommal jelenti, hogy a forrón szeretett édes anya, nagyanya, testvér és jó rokon özv. E. KOVÁCS GYULA NÉ szül. TÓTH PATAKY RÓZSA életének 67-ik, özvegységének tizedik évében a halotti szentségek felvétele után, folyó hó 21.-én d. e. fél 10 órakor elhunyt. Földi maradványai folyó évi július hó 23.-án d. e. 11 órakor fognak a köz- temető kápolnájából a róm. kath. egyház szertartása szerint, örök nyugalomra helyeztetni. Lelkéért az engesztelő szenímiseáldozat folyó hó 24.-én d. e. 10 órakor fog a Mátyás király-téri Szent-Mihály templomban az egek urának bemutattatni, mely mindkét végtisztességtételre, a rokonok és jó barátok szomorúan meghívatnak. Kolozsvárt, 1909 július hó 21.-én. Legyen emléke áldott, nyugalma csendes! l.TOMT AMAI*. A..BEM, KOLOZSVÁRI