Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnöksége mély megilletődéssel jelenti, hogy Dr. Imreh István a Bolyai, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagja, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteleti tagja, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktora, az Erdélyi Tudományos Intézet volt tanára és aligazgatója életének 84. évében, folyó év január 31-én elhunyt. Egyesületünk tevékenységébe már fiatal korában bekapcsolódott, az újrakezdésben pedig nagy örömmel és lelkesedéssel vett részt. Kutató- és tanárnemzedékek sora tanulta meg tőle a szakszerű és pontos munkát, a kutatás iránti lelkesedést, példának tekintve igényességét, széles körű látásmódját. Könyvei és tanulmányai révén a 17-19. századi Erdély, az egykori székely társadalom elevenedett meg az olvasók előtt a maga sokszínűségében, intézményteremtő és fenntartó erejében. Utolsó földi útjára február 4-én kísérjük a Házsongárdi temetőbe a déli 1 órakor kezdődő temetési istentisztelet után. Emlékét megőrizzük! Kolozsvárt, 2003. február 3-án.