A Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága, felügyelőbizottsága és tisztviselői kara mélységes megilletődéssel és mély fájdalommal jelenti, hogy DR. BUZÁTH JÁNOS m. kir. kormányfőtanácsos, Budapest székesfőváros ny. alpolgármestere, stb., számos kitüntetés és érdemrend tulajdonosa áldásos és munkás életének 67-ik evében, folvó évi december hó 26-án csendesen elhunyt. A megboldogult takarékpénztárunk megalakulása óta tagja volt az igazgatóságnak, majd mint annak alelnöke s később mint elnöke, gazdag tapasztalatával és széleskörű tudásával mindenkor a legnagyobb odaadással es lelkiismeretességgel szolgálta annak érdekeit. Elhunyt elnökünk földi maradványait folyó évi december hó 29-én (kedden) délelőtt 11 órakor fogjuk a Tabáni római katholikus plébániatemplomban tartandó engesztelő szentmiseáldozat bemutatását követő ünnepélyes beszentelés után utolsó útjára, a farkasréti temetőben levő családi sírboltba elkísérni. Budapest, 1936. december hó 27-én. Emlékét soha el nem múló kegyelettel fogjuk megőrizni. Községi temetkezési intézet központi irodája: IV. Kigyő-u. 5. Telefon: 1-885-55. Nyomt. Buschmann F. utó laí IV. ker., Molnár-uccu ói bzuii)