Mély fájdalomtól porig sújtva, de Isten bölcs rendelkezésében megnyugodva tudatjuk, hogy forrón szeretett férjem, apám, nagyapánk és rokonunk novinai lovag Bzowski Erazmus nyug. Mav. felügyelő életének 68-ik boldog házasságának 30-ik évében hosszas és súlyos szenvedés után folyó hó 17-én este az anyaszentegyház szentségével megerősítve csendesen elhunyt. Kedves halottunk földi részeit folyó hó 20-án délután 2 órakor fogjuk a róm. kath. egyház szertartása szerint tartandó beszentelés Után a Köztemető diszravatalozó terméből ugyanaznap reggelén átszállított szeretett édesanyja hamvai mellé örök nyugalomra helyezni. Az engesztelő szentmise áldozatot folyó hó 21-én reggel 8 órakor fogjuk az Egek Urának bemutattatni a Szent Anna-utcai plébánia templomban. Debrecen, 1944. január ho 18. Lakás: Jókai-utca 46. Asc örök világosság fényeskedjék neki! Unokái: iíj. Szilágyi István, Szilágyi Tibor. Sógornője: özv. dr. Majos Zoltánné gyermekeivel. Sógora: Karczub Dénes családjával. Valamint a kiterjetd rokonság nevében is. Bartha temetkezési vállalat, Debrecen, ref. Pü>pöki palota. Bánatos özvegye novinai lovag Bzowski Krázmusné Lóbisch Emma. Mostoha leanya: Mesterházi Rózsa férjével dr. Szilágyi Istvánnal. ttS: nyomda, Halköz 4. Of 1 '. fi v '..?'?.'v ?;v'.' ^ :Víí:,;:'