t , Nagy Kálmán és neje sz. Szalay Rozália szülei, János testvére, úgy a maguk, valamint nagybátyjai, nagynénjei, keresztszülei és az egész rokonság nevében mély fájdalommal jelentik, hogy a szeretett és felejthetetlen jó gyermek, testvér és rokon NAGY ISTVÁN tart. repülőzászlós f, évi március hó 23-án, éjjel l/2 12 órakor, életének 22-ik évében, rövid szenvedés után, a szentkenet szentségével megerősítve váratlanul elhunyt, Ürága halottunk földi maradványait március hó 28-án, délután 4 órakor fogjuk a Kerepesi temető halottasházában a róm. kat. anvaszentegyház szertartása szerint beszenteltetni, majd ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseáldozatot az elhunyt lelkiüdvéért március hó 29-én, reggel 729 órakor fogjuk a krisztinavárosi plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutattatni. Budapest, 1943, március 27. Áldott legyen emléke ! Nyugodjék békében ! Lakás : I., Attila-utca 8. Községi Temetkezési Int I., Roham-u. (A krisztinavárosi templommal szemben,.) Telefon: 351-587. ibrahám Józ»a«.Baa6 M. ás Fia Utóda Budapait