öxv. Tóth Istvánné szül. Kozula Erzsébet mint felesége, Szlcalla Istvánné szül. Tóth Erzsébet, Tóth István, Müller Nándorné szül Tóth Mária, Tóth Antalné szül. Tóth Rozália, Böröczky Sándorné szül. Tóth Anna gyermekei, valamint az egész kiterjedt rokonság nevében fajdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a forrón szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, após és rokon TÓTH ISTVÁN nyug. Máv. kalapácsvezető folyó hó 10-én reggel 7 órakor hosszas szenvedés és a halotti szentségekkel megerősítve, életének 64 ik évében csendesen elhunyt az Úrban. A megboldogult hült tetemét folyó hó 12 én d. u. 5 órakor fogjuk a Szent Kereszt (Sóstói) temető kápolnájából a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és ugyanazon temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise áldozatot a megboldogult lelki üdvéért folyó hó 12-én reggel fel 8 órakor fogjuk a Szent Kristóf templomban az Egek Urának bemutattatni. Székesfehérvár, 1942 március hó 10 én. Örök szeretetünk kísér utolsó utadra! Adj Uram örök nyugodalmat neki! Tóth János testvére. Tóth Istvánné szül. Rockenbauer Erzsébet menDye. Szkalla István Müller Nándor Tóth Antal Böröczky Sándor vejei. Lakás : Homoksor 28. sz. Szkalla István Szkalla Ilonka Müller Mártika Tóth Marika Böröczky Zsuzsika unokái. HlRMANN KÁROLY „Kegyelet" temetkezési vállalata, Székesfehérvár. VÖRŐSMARTY-NYDA. SZÉKESFEHÉRVÁR