Özv. T óth Józsefné szül. Horváth Terézia mint az elhunytnak neje, Róza férj. Tardy Józsefné, József és neje szül. Petrus Katalin, János, Andréjkovits Erzsi, Anna férj. Somogyi Jánosné mint gyermekei, illetve vők és menye, Róka Teréz, József, Pali, Julis, György, János és Kálmán, Tóth Béla, Böske és Jóska, Warhold Gyula és neje szül. Somogyi Juliska, József, Margit, László, Annus és Zoltán mint unokái, Pap Lajos, Tibor és Warhold Alicze mint dédunokái, ugy a maguk, valamint az összes rokonok nevében is mélyen megtört szivvel tudatják a felejthetetlen jó férj, illetve apa, após, nagyapa, dédapa és rokon f. hó 3-án, délután % 2 órakor, életének 73-ik és boldog házasságának 48-ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A drága halott földi maradványai f. hó 5-én, délután Í/2S órakor, fognak a gyászházban: VII., Nefelejts-utca 4. sz. a. a róm. kath. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és onnan a központi uj temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseádozat az elhunyt lelkiüdveért f. hó 8-án, délelőtt 9 órakor, fog az erzsébetvárosi plébánia-templomban az egek Urának bemutattatni. Budapest, 1913 január 3-án. Áldás és béke lengjen drága porai felett! Entreprise des pomres funébres Podlussanyi Jenó temetkezési vállalat Dohany-utca 100. Telefon Józ Fiók István-ut 29. Telefon József 13-77. — Hell-nyomda, Luther-u. 4.