Alulírottak a saját valamint az összes rokonság nevében is, fájdalomtól megtört szivvel jelentik, szeretett és felejthetetlen édesatyjuk, illetve apósuk és nagyatyjuk WESZELY JÁNOS nyugalmazott székesfővárosi tisztviselő folyó hó 17-én este 10 órakor, hosszas szenvedés es a halotti szentségek ájtatos felvétele után, eletének 73-ik evében történt gyászos elhunytát, A boldogult hült tetemei folyó hó 20-án délután 1 órakor fognak No^rád-Verőezén a róm, kath. egyház szertartása szerint beszenteiletni és ugyanotl > családi sírboltban örök morálomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozatok Nógrád-Verőczén folyó hó 20-án délelőtt 11 órakor és Budapesten folyó ho 21-én reggeli (.> órakor a szuit berenezrendiek templomában fognak a Mindenhatónak bemutattatni Nográd^VerŐCZe, 1900. február ho 13-án. Béke cs áldás hamvaira! özv. Dr. Kelndorfer Arminné /ni Weszely Erzsébet, Dr. Weszely József, Weszely György, Csaudáry Gyuláné SZÜÍ. Weszely Maria, Weszely István, Weszely Gyula, Weszely Jenő, Dr. Weszely Józsefné üáger Ilka, Weszely Györgyné szül, Porter Sarolta, Csaudáry Gyula, Weszely Istvánné n. Rauscli Sarolta, Weszely Gyuláné Gaylhoffer Birl, Kelndorfer Brzsi, Kelndorfer Mariska, Kelndorfer Akos, Kelndorfer József, Weszely Tibor, Weszely Anrel, Weszely János, Weszely Sándor, ifj Csandary Gyula, Weszely Birike.