Noé Imréné, szül.: Wrulich Mária mint az elhunyt nővére, Noé Imre sógora, ugy a magunk, valamint az összes közeli és távoli rokonok nevében is fájdalomtól megtört szivvel jelentjük, hogy a szeretett és felejthetetlen huga, illetve sógornő és rokon WRULICH VILMA magántisztviselőnk folyó hó 18-án d. u. l/a 6 órakor, életének 20-ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után árva lelke visszaszállt Teremtőjéhez. Kedves halottunk földi maradványai folyó hó 23-án, szombaton délután Vi 4 órakor fognak Pesterzsébeten, az ujlemető halottasházban róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a pesterzsébeti régi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szentmise-áldozat a megboldogultnak lelki üdvéért augusztus 1-én reggel Va 8 órakor fog a pesterzsébeti plébánia templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Pesterzsébet, 1932. évi július hó 21-én. Lakás: Angyal-utca 33. A Mindenhaló Isten adjon sokat szenvedett ós boldogult szeretteihez megtórt lelkének nyugodalmat! Schrőder Testvérek tem. vállalata Pesterzsébet, Csepel, Budapest és környéke. Telefon: 126—46.