Colored Paper

Szomorú Jelentés.

Özvegy BANÓ ISTVÁNNÉ, született VALNER ANNA, a női hűség szelíd érzetével, s bánatos keble mély fáidalmával, egész tisztelettel jelenti a családi gyász esetben gyengéd szívvel részt-vevőknek, miszerint kedves élete párja, a szeretett térj. aondos családatya, s mind végig nemeskeblü emberbarát

BANÓ ISTVÁN *,

szépművészeti, bölcsészet- és jogtudor, a kolosvári rom. kath. lyceumban a természet-, romai, s köz-polgárjognak harmincnégy évig rendes tanára, életének M-ik, boldogító házasságának pedig 24-dik évében, a haldoklók szentségcinek ájtatos felvétele után, has-vízkor erős rohamától megtámadtatva, rövid de súlyos szenvedései után, folyó 1853. aug. hó 22-dikén. reggeli 1. órakor jobb életre szenderült. — A boldogultnak elhunytát, gyászos özvegyén kivűl, gyermeki kegyelettel kesergik szépreményű magzatai: Sándor, a bécsi cs. kir. műegyetem növendéke, és Johanna, az élete tavaszában viruló szende hajadon.

Fájlalják atyjafiai a nemes családnak és őszinte tisztelői.

Hült tetőméi aug. hó 24-dikén, délutáni 5 órakor, illő egyházi' gyászpompával, fognak az ó-vári ferenciek sírboltjába örök nyugalomra tétetni; lelkeért pedig az engesztelő áldozatok f. h. 25-kén, reggeli 10. órakor, ugyanazon ferenciek szentegyházában, az Egek Urának bemutattatni. Mikre a t. c. részt-vevő közönség bizodalmasan és legmélyebb tisztelettel felkéretik.

Oly férfiúnak szilárd jelleme irányában, kire a mulandóság szelleme boritá sötét fátyolát, közvéleményt igazítani nem akar e gyász lap. De, ki a nevelés és közoktatás terhes pályáján harmincnégy súlyos évet szakadatlan munka és tiszta igyekezet közt áldozott a hazának, a nemzet legszentebb ügyében; ki Erdélynek annyi s oly alapos műveltségű, tudományos hazafiakat, bölcs törvényhozókat, és jogembereket nevelt, mint a boldogult: annak irányában a kedves haza és részrehajlatlan becsületes polgárfelek részéről a kiérdemlett méltánylat el nem maradhat. — Jövend egy méltínylóbb kor. mely nemzeti művelődésünk történetlapján a dicsőültet igazságos ítéletével a hon munkás fiainak elősorábau üdvözlendi. Ennek biztos reményében őszinte kebellel mondjuk:

„A békítő sír enyhe takarja porát!" Kolosvárt, Augustus 23-kán. 1853.