Próba gyűjtemény

"A Fénykép- és Fotóművészeti Tár az Országos Széchényi Könyvtár legfiatalabb gyűjteménye. 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy a nemzeti könyvtár különböző gyűjteményeiben található fényképek megfelelő tárolását, feldolgozását és szolgáltatását biztosítsa.

A Fénykép- és Fotóművészeti Tár egyik legnagyobb gyűjteménye az a mintegy 40 000 üveglemez, negatív film és fénykép, amely a könyvállomány régi, becses darabjairól (kódexek, régi nyomtatványok, kéziratok) készült. Az erdélyi városokat, tájegységeket megörökítő üvegnegatív anyag a XX. század harmincas éveihez köthető, míg a kisfilmes, elsősorban műemlékeket ábrázoló felvételek 80-as évekből származnak. Különösen értékes, feldolgozás alatt álló gyűjteményrész az I. világháborúra vonatkozó képanyag, és Escher Károly fotóművész hagyatékának mintegy 38 000 negatívja.

A Jelenkori Fotóművészeti Gyűjtemény és Dokumentációs Központ, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Fotóművészek Szövetsége együttműködésében jött létre 2000 decemberében. Feladata kortárs magyar fotóművészek alkotásainak gyűjtése az alkotók tevékenységére vonatkozó dokumentációval együtt.

A Diafilm-, fénykép- és rajzgyűjtemény, amely a korábbi Diafilmgyártó Vállalat felszámolása után került a nemzeti könyvtárba igen nagy érdeklődésre tarthat számot a dia-mesefilmek mai reneszánszában. A gyűjtemény az elmúlt ötven év alatt készült mese- és oktatófilmek eredeti fénykép- és rajzanyagát tartalmazza. A diafilmeket is - mint kötelespéldányokat - a kezdetektől gyűjtöttük, és őrizzük ma is.

A már feldolgozott anyag jelentős része elérhető a Magyar Digitiális Képkönyvtárban."

Legújabb feltöltések

Többet